HTML

Ajánlott oldalak

PostaImre.com
Szeszak.hu
LakatosPal.hu

Felmérés

Dokumentumok

Archívum

Nemzeti gyásznap a mai

2010.04.17. 17:17 Nagyító

Lech Kaczynski lengyel elnök végső búcsúztatásának napján, amelyet a magyar kormány nemzeti gyásznappá nyilvánított, katonai tiszteletadás mellett a magyar himnusz hangjaira felvonták, majd a Szózat hangjai alatt félárbocra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt szombaton reggel.

A Parlament előtt, a Kossuth téren felállított installációnál a lengyel himnusz elhangzását követően a legfőbb közjogi méltóságok virágokat helyeztek el az alkalmi emlékhely előtt. A lengyel és magyar nyelvű ceremóniát követően a Kossuth téren megjelent meghívott vendégek után a megemlékezésre érkezett emberek is leróhatták kegyeletüket egy-egy szál fehér rózsával. A Kossuth téri alkalmi emlékhelynél vasárnap délután 18 óráig lehet virágokat elhelyezni.

Az Országzászló mellett felállított kegyeletei emlékhelyen, amely mögött lengyel és magyar, illetve fekete lobogók sorakoznak, a múlt szombati tragédia valamennyi áldozatának nevét felírták.

A Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállító Tu-154-es kormányrepülőgép Oroszországban, helyi idő szerint múlt szombaton kora reggel zuhant le, néhány száz méternyire a szmolenszki katonai repülőtér kifutópályájától. Kaczynski és kísérete az 1940-ben lemészárolt 22 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett megemlékezésre tartott Katynba, magánlátogatás keretében. A katasztrófa következtében a lengyel elnökkel együtt 96 ember halt meg, közöttük a lengyel politikai és katonai vezetés számos képviselője.

A magyar kormány kedden megjelent rendelete szerint a kabinet az "évszázados sorsközösségen alapuló lengyel-magyar barátságra tekintettel, osztozva a lengyel nemzetnek Lech Aleksander Kaczynski, a Lengyel Köztáraság elnöke halála miatt érzett gyászában" nyilvánította gyásznappá április 17-ét.

A nemzeti gyásznapon valamennyi olyan középületen, amelyen egyébként a nemzeti zászlónak kell lobognia, fekete lobogót kell kitűzni. Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek azt mondta: a nemzeti gyász ideje alatt a jogszabály szerint a nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás korlátozható, de a lengyel államfő temetése kapcsán a kormány ilyen intézkedést nem tervez.

Az országban több gyertyagyújtásos megemlékezést és misét tartanak az áldozatok emlékére a nemzeti gyásznapon: a budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutat be misét, amelyen jelen lesz Juliusz Janusz érsek, Vatikán Magyarországra akkreditált lengyel származású apostoli nunciusa is.

Forrás - dunatv.hu

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: lengyel gyásznap temetés nemzeti elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://koncmester.blog.hu/api/trackback/id/tr301929657

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A lengyel egy igazi nemzet 2010.04.17. 23:41:59

A lengyelek tegnap úgy viselkedtek, mint egy nemzet. Ezért igazán irigyelhetjük őket. (Kép: gazeta.pl) Tegnapi írásunk a lengyel katasztrófáról: Nincs még veszve a lengyel-magyar barátság Ahogy egy haláleset egy családot, úgy egy tragédia egy egész...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása