HTML

Ajánlott oldalak

PostaImre.com
Szeszak.hu
LakatosPal.hu

Felmérés

Dokumentumok

Archívum

Előkerült egy, a költségvetésből hiányzó 4 milliárd forint

2010.03.30. 11:20 Nagyító

Először gondolni sem mertem volna, hogy Magyarországon rászoruló és rászoruló között is különbséget tesznek, különösen nem ilyen aljas módon. Egy rövid, tömör „B” (mint Bicskanyitogató) kategóriás cikk következik.

2007-et írunk, két éve kezdett komolyabban magába zuhanni a világgazdaság, Magyarország pedig ekkor már kb. mellközépig benne is volt. Azt hiszem nem is nagyon kell részleteznem, hogy a komolyabb megszorítások épp akkoriban kezdődtek aminek akárki akármit mond, igazán még most sem látjuk a végét.

Ugyanebben az évben történt egy több szempontból is igen felháborító egyezség a „Magyar” kormány (MSZP) és a MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) között. Ebben az szerepelt, hogy 2007-től számított 5 éves futamidő alatt Magyarország 21 millió dollárt, azaz 4.158 milliárd Forintot ad át a Magyar Zsidó Örökség Közalapítványnak, melyet ők a „szociálisan rászoruló holokauszttúlélők egészségügyi, szociális ellátására” fordítanak. 10-11 ezer ember részesülhet a pénzből, mellyel külföldre származott magyar ajkú zsidókat is támogathatnak. És tényleg, ezt ma Magyarországon a MAZSIHISZ oldalára (6. bekezdés) egy szemrebbenés nélkül kiírják.

(A szerződést ide kattintva megtekintheti - Előkerült a 21 millió dolláros szerződés)

Végül is teljesen evidens dolog, Magyarországnak éppen van felesleges 4 milliárd forintja, hogy csak úgy, a Magyar emberek tudta és beleegyezése nélkül kiszolgáljon vele egy vallási felekezetet. Persze értem és tisztán látom én is, hogy vannak rászorulók, de

- a Magyar minimál nyugdíjból élő időseknek nincs joguk a segítségre?
- netán mi nem vagyunk egyenlőek?
- vagy a parlamentünk csak a nevében „magyar”?
- nem verte még a Magyar Nemzetet elégszer a sors, hogy mi Magyarok is megérdemeljük a saját országunkban az állami segítséget?

A hétköznapi ember igazából elképzelni sem tud egy ekkora összeget, íme hát néhány példa, hogy mire lenne elegendő 4.158 milliárd forint:

Ez több mint 12 ezer idős rászoruló 1 éves minimál nyugdíja,
vagy 2200 inkubátor,
vagy 5700 mentőautóba elegendő defibrillátor,
vagy 424285 BKV bérlet ára,
vagy 12994 köbméter benzin,
vagy 3465 évig havi fix, 100000 Ft-os jövedelem,
vagy 25509 ember Budapest-London oda-vissza repülőútja,
vagy 20-szor annyi pénz, mint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének egy éves költsége, amit a kormány 2010-től „megszorítás” miatt negyedére akart csökkenteni, a megszűnés szélére sodorva őket fennállásuk óta először. Fontosabb lenne tehát egy több, mint 60 éve történt háború áldozatainak mai napig tartó folyamatos és megkérdőjelezhetetlen kárpótlása annál, hogy a Magyar vak általános iskolás gyerekek Braille-könyvekből tudjanak tanulni?

És tudják még mit tartok Baromira érdekesnek? Sehol sem volt még akkor a H1N1 járvány, sehol, lett volna műsoridő bőven, és mégsem láttam a TV2 és az RTL klub híradóiban Gyurcsány Ferencet és dr. Feldmájer Pétert - a MAZSIHISZ elnökét - heteken keresztül a kamerába vigyorogva kezet rázni ezen a 21 millió dolláron lovagolva. Egyszer sem hallottam róla, Sehol! Tudják, ilyenkor vannak már a nyelvemen a "hazaáruló", "elnyomott Magyar" és hasonló kifejezések pedig nem, nem vagyok Jobbikos.

A kép forrása: zsido.com

Nem láttam Orbán Viktortól sem feldúlt állapotban napirend előtti felszólalást, nem ment ki 10 ezer emberrel tüntetni Kossuth-térre, hogy erkölcsi értékrendje szerint ez a 4 milliárd forintos ingyen pénz ilyen diszkriminatív formában és gazdasági helyzetben elfogadhatatlan, nem nyújtott be azonnal feljelentést Hágába, de még említést sem tett az ügyről egyetlen egyszer sem!

És mégis ezt kinek a pénzéből fizették ki? Nyilván nem a mi adónkból – bár ebben „lehet”, hogy tévedek - a mi keresetünkből, aminek átlag az 50%-át szívja el az állam csak az első körben.

És most megkérdezem őszintén Öntől, Magyar Embertől, olvasótól: Mi köze volt Önnek a holokauszthoz? Hány zsidót segített Ön a halálba? Ön mekkora juttatást kapott a 2. világháborúban elkövetett háborús bűneiért?

Negatív? Talán semmi köze sem volt ezekhez? De ha jobban belegondol, igen nagy valószínűséggel még ismerni sem ismer olyan embert a családjából vagy a baráti köréből, akinek igen. Azt elismerem, hogy csernobili katasztrófa alatt én már éltem, de az úgynevezett holokauszt idején anyakönyvekkel tudom bizonyítani, hogy még a szüleim sem voltak a világon, és mégis vajon kik fizetik ezeket az összegeket, plusz a kátrérítést egyedül a zsidó túlélőknek? A Szüleink, Mi – ahogy Ön is -, a Gyermekeink sőt, az unokáink és az unokáink unokái is fizetni fogják! Ez még a nemzetközi joggal is szembe megy, mert egyetlen állam által elkövetett háborús bűnért sem lehet a lakosságot büntetni!

És Ön szerint mégis mit tehetünk mi ez ellen, talán lázadjunk fel, hogy a holokausztipar nekik „jogosan járó” gdp-jéhez ezentúl mi nem járulunk hozzá? Ugyan már. Ha eddig jogosnak tartotta és helyeselte a szólásszabadságot alapjaiban is sértő úgynevezett holokauszttagadást büntető törvénymódosítást –

Btk 269.§ c)

„Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

- akkor azt hiszem itt meg is állhat az olvasásban – eddigi figyelmét ezúton őszintén megköszönöm - mert nem szeretném ennél is jobban felpiszkálni az idegeit.

Felül kellene vizsgáltatni az egész holokauszttal kapcsolatos történelmet és dokumentumot elsősorban összevetve a tényleges halottak azon számával, melyeket a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos dokumentumai tartalmaznak – és most szándékosan nem említek nagyságrendekkel alacsonyabb adatokat a halottakról. Akkor kiderülne jogos-e az ilyen mértékű és határtalan idejű kártérítés, mert ez alapjaiban borítana fel minden eddigi legendát. Csak ugye aki a kérdést feszegetné valószínűleg úgy járna már itthon is, mint David Irving angol történész, aki első fokon három évet kapott. Apropo, ha már a hazai holokauszttörvénynél tartunk: Önt esetleg informálták már arról, hogy a törvény megszavazásánál mit keresett a Parlamentben a MAZSIHISZ képviselete? Kik ezek az emberek, akik csak úgy besétálhatnak az Országházunkba egy vita utáni nyilvános szavazást végigkövetni? Ohh, majd el felejtettem, így most utólag pótolom - a törvényt az MSZP terjesztette elő, ami a teljes pártjuk igenlő szavazatával, és a FIDESZ teljes tartózkodásával került elfogadásra.

"A Mazsökön keresztül folyósítottak nyugdíj-kiegészítést, és az élet elvesztéséért is kaptak a meggyilkoltak testvérei, valamint gyermekei egyösszegű kártérítést a rendszerváltás utáni kárpótlási folyamat részeként. Ez utóbbiban MAGYARORSZÁG EGYEDÜLÁLLÓ AZ EGÉSZ VILÁGON, mert a meggyilkolt zsidó emberekért SEHOL másutt nem fizettek a kormányok." - Feldmájer Péter

Feldmájer Péter meglátása szerint a külföldi zsidó emberek igényének figyelembevételére "méltányos lenne, ha újranyitnák azt a lehetőséget, hogy újabb kárpótlási igényeket lehessen benyújtani".

Ezek után vitassa azt bárki, hogy nem mi vagyunk nekik az igazi kánaán. Meddig akarjuk még mi hagyni, hogy így élősködjenek rajtunk? Hogy miért élősködés ez, azt is elmondom. Mert akkor, ha egy népet befogadunk bármikor a történelem folyamán, a legelső dolog amit tennie kell, hogy beilleszkedik az anyaországba, egyenlőnek tekinti magát az őslakosokkal, a kenyerét munkával keresi, és nem pedig ipari cigányok módjára.

Kiemelt hír:
Ha Ön már eldöntötte, hogy elmegy szavazni

Most pedig magamból fogok kiindulni. Nem szeretem az erőszakot, vannak saját elveim, egyetlen tüntetésen sem voltam még és egyáltalán nem érdekel a holokauszt. Engem az zavar egyre de egyre jobban, hogy még a csapból is ez folyik, de ebből a több, mint 4 milliárd forintból kiindulva ha az államháztartási hiány miatt ne adj Isten egyszer a gyermekemhez egy rosszul felszerelt mentő fog kijönni azért, mert ebben az országban egy etnikum egyenlőbbnek gondolja magát, mint a lojális Magyar állampolgárok akkor biztos vagyok benne, hogy az a bizonyos húr még ennél is jobban el fog pattanni, amit eddig talán elképzelni sem tudtam. Úgy sejtem saját magára vetítve ezt ha nem is mindenki, de az emberek elsöprő többsége ugyanígy gondolja.

Fasiszták vagyuk? Tényleg nácik vagyunk, szélsőséges antiszemita utolsó megvetendő emberek csak azért, mert élni szeretnénk a saját hazánkban és mert ez épp egy vallási etnikum "jogos érdekeivel" ütközik? Gondoljuk már alaposan ezt kérdést még egyszer mindannyian végig.

Elhiggye-e nekem a fentieket? Isten ments! Nézzen utána a saját szemével, kutasson, olvasson, informálja magát, és sose az emberek véleményére támaszkodjon hanem gyűjtőmunkákra, dokumentációkra, és keresse az összefüggéseket!

Ön is rá fog jönni, hogy kik azok, akik miatt Magyarországon munkahelyek szűnnek meg, akik miatt családokat lakoltatnak ki, akik miatt leépül az oktatás, a gazdaságunk, a közbiztonság és legelsősorban az erkölcs.

Nem akarom azt, hogy elfogja Önt a gyűlölet. Azt akarom, hogy értse meg ezt a sorskérdést, azt akarom, hogy szorítsa ökölbe a kezét, hogy legyen dühös, hogy felálljon, hogy verjen végre egy Isteneset az asztalra, nézzen a tükörbe és mondja már magának – „Magyar Ember vagyok Magyarországon a Fenébe! Nem bánhatnak így velünk, a családommal, a barátaimmal és velem!”. És ha ez megvan akkor azt akarom, hogy dühítsen fel több embert is, mert higgye el, rajtunk kívül senki sem fog értünk kiállni.

És végül kérem segítsen, hogy ez a pár gondolat minél több Magyar emberhez eljusson, mutassa meg családjának, küldje el ismerőseinek-barátainak mert elhiheti, hogy a média ebben nem lesz partner.

Köszönöm, hogy időt szakított a fenti sorokra!

Folyt. köv.

2 komment

Címkék: politika magyar mszp orbán fidesz gyurcsány szélsőséges tüntetés náci zsidó millió forint milliárd dollár fasiszta antiszemita hazaáruló mazsihisz érdek elnyomott

A bejegyzés trackback címe:

https://koncmester.blog.hu/api/trackback/id/tr981879156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iciny 2010.05.11. 17:34:04

Holokauszt volt az biztos, nagyon szégyenletes az emberek ember által való irtása.De volt Gulág, Recsk, Hortobágy stb,is. A magyar mikor kap kárpótlást, én például a csendőr százados keresztapám elhurcolásáért és kivégzéséért.???
Valóban érthetetlen az egész pénzlenyúlás évtizedek után, nem beszélve a mostani MÁV -ot beperelő ügyről. Mindig a pénz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Van egy bölcs mondás a BIBLIÁBAN ezt kellene a zsidóságnak elfogadni"aki az eke szarvára tette a kezét ne nézzen hátra"
Arról nem beszélve, hogy az egész világháború szálait a zsidóság mozgatta, ugy UPTON SINCLAER mint a nagyon híres zsidó író HOWARD FAST regényei szerint is.
Akkor most miről kell beszélni és kárpótolni????
süti beállítások módosítása