HTML

Ajánlott oldalak

PostaImre.com
Szeszak.hu
LakatosPal.hu

Felmérés

Dokumentumok

Archívum

Nincs Fidesz 2/3, avagy elemezzünk kicsit

2010.04.12. 21:27 Nagyító

Kedvem támadt egy kicsit az elemezgetéshez és, hát mit is mondjak, elég érdekes eredmények jöttek ki. Főként Orbán büszkesége vitt a dologra, hogy már zsebre is tette a maguk fix kétharmadát és azért valljuk be, erről az utca emberének elsőre a „három emberből kettő Fideszes” gondolata támad.

A választási eredményekkel ellentétben azonban ez egyáltalán nincs így. 2010-ben Magyarországon összesen 7.972.568 fő, azaz majdnem 8 millió állampolgár rendelkezett szavazati joggal – hogy nem élt vele mindenki, az e szempontból most lényegtelen, ennyien voltak. Főleg azok figyeljenek most, akik nem vettek részt a választáson, készítettem hát egy nagyon érdekes grafikont:



Mindjárt az elején feltűnik, hogy a Fidesz csak a 2. helyen szerepel benne - bal oldalt a választásra jogosultak 1/3-a lett lejölve. Ez azért van, mert a százalékokba beleszámítottam a nem szavazókat is (első oszlop) ellentétben azzal, hogy a Fidesz 52,71%-át csak a választásokon részt vett, a választásra jogosultak 64,45%-ából számították. Számoljuk most hozzá azért a nem szavazókat is, így kerek a képlet, viszont akkor egyértelműen az összes adat torzulni fog.

Szóval így kiderült, hogy tulajdonképp a választást a nem szavazók nyerték meg 35,55%-al, csak egy hajszálnyira a Fidesz 33,97%-ától (de azért előbbi csoport volt többen). Az MSZP mindössze 12,43%-ának bizalmát szerezte meg az említett majd’ 8 millió embernek, míg a Jobbik 10,74 %-ot. És akkor itt húzhatunk is egy piros vonalat, ugyanis, ha a választásra jogosultak 5%-ának támogatása lenne az országgyűlésbe kerülési küszöb, akkor az LMP bár csak egy hajszállal, 0,18%-al, de az idei választásról lecsúszott volna – ahogy minden egyéb párt, akik összesen 2,49% támogatóbázist tudtak felépíteni a szavazásra jogosultakból.

Így működik tehát az „áldott demokrácia”, ahol a Fidesz, a szavazásra jogosultak harmadának támogatásával fog valószínűleg (bár Isten óvjon a lehetőségtől) kétharmados kormányt alakítani. És e mellé azért jusson eszünkbe, hogy a választópolgárokon kívül Magyarországon még két millióan élnek, 18 év alatt. A Fidesz tehát a teljes lakosság mindössze 27%-ának támogatásával kezdhet (valószínűleg) Istent játszani Magyarország felett. 100 emberből 27 támogatja őket, 100 emberből 73 ellenük van, kétharmaddal mégis tejhatalmat fognak kapni. Nem a 100 emberből 27 fogja irányítani az országot, most sem kell azt hinni, hanem mindössze 258 ember a Parlamentben.

Meg kell említeni viszont a választásra jogosultaknak azt a 35,55%-át, akik nem látták már értelmét ennek a rendszernek, nem láttak olyan embereket, akik kellően és a megfelelő módszerekkel tudnák képviselni őket, itt 2.834.248 emberről van szó. Több, mint 7.300-szoros túlerőben vannak a teljes parlamenttel szemben, és ha ők, ez az óriási szellemi tőke egyszer elemi erővel lángra lobban, hogy maguk kezdik alakítani és szervezni a saját életük, a sorsuk, mert szerintük ez a rendszer nem jó, akkor nincs a Földön olyan dolog, ami feltartóztathatná majd őket. A kérdés csak az, hogy mikor kezdődik el ez a szellemi forradalom.

Az írás csak arra próbál rávilágítani, hogy számszerűen mennyi is valójában az a "kétharmad". Amúgy nem hiszem el (vagyis inkább hihetetlennek tűnik), hogy Orbán vagy akárki be tudta beszélni bárkinek is, hogy a kétharmados győzelem milyen jó dolog. Azért elmondom a kifejezés régi nevét: Egypártrendszer. Tehág Gondolkozni kellene egy kicsit, mielőtt valamire szó nélkül leáll bólogatni az ember.

 

Ajánlott videó - Kulturális Kreatívok

 

23 komment · 2 trackback

Címkék: választás mszp fidesz jobbik kulturális 2010 grafikon választási kétharmad statisztikák lmp kreatívok korrigált

A bejegyzés trackback címe:

https://koncmester.blog.hu/api/trackback/id/tr731916083

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Információk az avasi paneltűzről 2010.04.15. 12:51:25

A tavagy augusztus 15-én, nem sokkal 22 óra előtt történt avasi tűzesettel kapcsolatban egy ember ellen indul büntetőeljárás, olvasható az indexen. A tűzben egy anya és két gyermeke vesztette életét. A kép forrása - minap.hu A Heves Megyei Rendőr-fő...

Trackback: Hány százalékot is kaptunk? 2010.04.13. 21:47:42

Sokfelé sok adat jelent meg az érvénytelen (Faszos) szavazatokról. Nézzük, mi a valós helyzet: a választás estéjén az OVB elnöke bejelentette, hogy 54328 érvénytelen szavazat született. Itthon összesen 5 165 461-en járultak az urnákhoz,az érvénytelen v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.04.12. 22:43:58

Mostanában két blogban is idézték Hamvas Béla (kedvenc alkotóim egyike) "Direkt morál és rossz lelkiismeret" című írásából ezt a részt:

"Ehhez még csak annyit kell megjegyezni, hogy a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség — a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges — csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia."

hamvasbela.org/szavak/direktmoral.html

Ebben van igazság - valóban a statisztikai többség alapján kormányoz, attól függ ez persze, hogy mihez viszonyítjuk.

Viszont nem lesz forradalom, mert az apatikusoknak, elvből távol maradóknak is kell egy vezető (vezetők), egy eszme, iránylevek, amik mögé odaállhatnak.

S ez a közeg sem homogén, hanem heterogén. Nem köthető mind egy eszmei, elvi oldalhoz, csak a "nem szavazás" köti össze őket.

Szóval, ha bárminemű megoszlás lenne, akkor ugyanúgy a FIDESZé lenne a többség, még biztosabb feljogosítás alapján.

És nem, nem vagyok FIDESZES, a te grafikonod alapján én a többséghez tartozom. :) Csak pár kritikus pontot jegyeztem meg, hogy a nem szavazók sem egy kalap alá kerülnek, s nem biztos, hogy mind odaállna egy másik erő mögé.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2010.04.12. 22:52:14

@Juraviel.Ihuan.Bedvin:

Amúgy ha ez egy ironizáló írás (tehát ama abszurditásra akarsz rávilágítani, hogy a többség nem többség a szó szoros értelmében), ahogy sejteni vélem, akkor nem szóltam és nem kukacoskodtam. :D

Nagyító · http://koncmester.blog.hu 2010.04.12. 22:57:01

Érdekesnek tűnik Hamvas Béla oldala, köszi a linket! Igen, csak a dolog kicsit kicsavart abuszurditására céloztam, mert mondjuk ha minden 1000 ember a nem szavazók közül külön pártot alapít és magára szavaz, akkor a Fidesz most 33.97%-al bár többség lenne, de az 50%-os kormányhoz kereshetné a koalíciós partnereit...:)

Balt 2010.04.12. 23:32:54

A költözőmadarakat és az állatkerti új (tehát átszavazó) orangutánokat nem hagytad ki a számításból?

Sztifler · http://socialeconomy.blog.hu 2010.04.12. 23:34:00

Ez az írás azért minősíthetelenül gyenge, és ostobaság, mert a nem szavazókat nem lehet többségnek nevezni.

A nem szavazók valószínűleg nincsenek ugyanazon a nézeten, és ezért nem kezelhetők homogén csoportként.

Másrészt, azért ostobaság az egyész, mert akkor lenne a nem szavazók létszáma a többség, ha arányuk több lenne, mint 50%. De nem így van. A szavazók többsége tudott választani.

És, ne jusson eszünkbe, hogy 18 év alatt 2 millióan élnek, mert ha véleményük is van nem lehet releváns. A 10 éves gyerek arra szavazna, aki cukrot adna neki.

[...] ha megítélsz valakit, akkor érvelj is. különben, Isten ovjön minket attól... :)

Nagyító · http://koncmester.blog.hu 2010.04.12. 23:42:59

@Balt: Nem, mindent a megfelelő oszlopban keress.;)

@Sztifler: "A 10 éves gyerek arra szavazna, aki cukrot adna neki."

Pontosan ugyanez megy 18 felett is, csak nem cukornak hívják.

Mateahos 2010.04.13. 00:45:20

A hallgatás beleegyezés Okoska.

Szóval így kiderült, hogy tulajdonképp a választást a nem szavazók nyerték meg 35,55%-al, csak egy hajszálnyira a Fidesz 33,97%-ától (de azért előbbi csoport volt többen).

NEM SZAVAZÓK PÁRTJA MÉG MINDIG NINCS FELEVÉVE AZ INDULÓK KÖZÖTT!
Szánalmas vagy a grafikonjaiddal.........Te akkor most szavaztál valakire????ha igen miért panpogsz????

Nagyító · http://koncmester.blog.hu 2010.04.13. 00:52:59

@Mateahos: Igen, én szavaztam. Azért "panpogok" mert jogom van hozzá, úgyhogy nyugodt legyél.;)

Seravy 2010.04.13. 01:09:08

Namost az érvénytelen szavazatok aránya ha jól tudom kb másfél százalék volt. EZ az a csoport akiről te valójában beszélsz, akik úgy gondolták hogy nem tetszik nekik a kínálat és egyiket sem hajlandóak válsztani. A többiek, akik nem is mentek el, vagy nem tartották elég fontosnak, nem érdekelte őket, vagy egyszerűen nem tudták elintézni hogy ráérjenek, esetleg öregek és úgy gondolták hogy nem fárasztják magukat ezzel. Millió oka lehet annak hogy valaki miért nem megy szavazni. Őket ne számold bele mert akit annyira nem érdekel hogy el se megy 4 évente egyszer annak a nemlétező véleménye se számítson. Az otthonmaradással a "döntsenek a többiek én nem értek hozzá"-t választották, nem pedig valami nemlétező "X" pártot. Dönteni mindig azoknak kell akiket érdekel a téma, és hajlandóak is vele foglalkozni.
Egyébként ha a gyerekek is szavaznának sztem. saját pártjuk lenne, olyan programmal mint pl. az iskolák megszüntetése, meg kötelező minimálzsebpénz bevezetése :)
Nem szavaznának holmi cukorkáért ha lehetne olyanra is aki tényleg képviseli az érdekeiket, annyira nem hülyék, ellentétben a felnőttekkel akik között van aki már 400ftért ...

fiziqs 2010.04.13. 01:11:35

Aki nem szavaz, az a döntést a többiekre bízza. Tehát az első oszlopnak semmi értelme. Ezek azok az emberek, akik nem akarnak felelősséget vállalni a sorsukért - helyesebben leszarják, hogy ki van kormányon. Tehát ők nem a FIDESZ ellenzéke.

fiziqs 2010.04.13. 01:13:00

Ja, egyébként ugyanez áll az érvénytelenül szavazókra. Akinek nem tetszik egyik párt se, az szavazzon a legkevésbé rosszra, vagy alapítson új pártot, vagy ne paMpogjon.

Vincenzo testvér 2010.04.13. 01:24:58

"100 emberből 73 ellenük van"

Ez rettentően hamis állítás. A 2 millió kiskorú mitől lenne ellenük? Legfeljebb egy részük. Az otthon maradók miért lennének a fidesz ellen? Egy részük azért nem ment el, mert úgyis nélküle is nyertek.

A másik hamisság az írásban az Istent játszás.
94-98 között horngyulának volt kétharmada, és mégsem játszott istent, pedig megtehette volna. qrcsány az 50%+1 szavazattal sokkal inkább istent játszott, mint horngyula. Vagyis nem kell félni a kétharmadtól.
Sőt, azért lenne jó a kétharmad, mert lendvailédi kezéből kivenné azt a kártyát, hogy fontos döntéseket a jobikkal hoz meg a fidesz.

Nagyító · http://koncmester.blog.hu 2010.04.13. 06:01:07

Az írás csak arra próbál rávilágítani, hogy számszerűen mennyi is valójában az a "kétharmad".
Amúgy nem hiszem el (vagyis inkább hihetetlennek tűnik), hogy Orbán vagy akárki be tudta beszélni bárkinek is, hogy a kétharmad milyen jó dolog. Azért elmondom a kifejezés régi nevét: Egypártrendszer.

stratez 2010.04.13. 06:07:45

Ja, erre mondják, csak annak a grafikonnak hiszek, amit én találok ki. Vasárnap este a választók 70 százaléka a jobboldalra adta a voksát. Na ha erről készítek egy grafikont, akkor azon a szocik egy mértanilag alig ábrázolható farok, aminek a merevedési potenciálja egyenesen arányos Lendvai Ildikó rokonszenv indexével...

radix 2010.04.13. 08:09:33

Tényleg, hogy lehet valaki ennyire ostoba?

A választási rendszerünk olyan, amilyen, a Fidesz a szavazók döntése alapján megkapja a szűk kétharmados felhatalmazást, és ezen semmilyen öncsaló bűvészkedés nem változtat.

Nekem sem feltétlenül tetszik az eredmény, de ezért még nem kezdek el hazudni magamnak.

Brukk 2010.04.13. 08:31:46

Ott bicsaklik a számtan, hogy egy különálló tömbnek vetted, akik nem mentek el, és megint másiknak azt a 65%-ot, akik elmentek.
Azt feltételezni, hogy akik nem mentek el, egytől-egyig semelyik pártra ne szavaztak volna, hát elég érdekes...(érvénytelen szavazatok száma 1% alatt volt, megint alig több, mint 1%-ot kaptak összesen azok a szervezetek,l akik nem jutottak be)

Úgyhogy ezt a tételt azért vissza kéne fejteni.

Perillustris 2010.04.13. 08:51:09

Mindent leírtatok. Már csak azon pörgök, hogy mit jelent az, hogy "tejhatalmat fognak kapni". :P

Seregbontó 2010.04.13. 09:28:33

Tudtommal volt már egy kormány mögött kétharmados támogatottság, de a demokrácia ettől még nem szünt meg. Persze kérem, jön most a csúnya, fasiszta, náci, antidemokrata, antieuropéer, gyilkos, ávh-s stb Fidesz, lehet rettegni, az amúgyis olyan divatos mostanság.

Nem tudom hogy a posztoló mennyire ismeri valójában a demokráciának nevezett rendszert, de a posztból az tűnik ki hogy abszolute nem.
A világ ÖSSZES demokratikus országában (a legdemokratikusabbnak tekintett NBr-ban és az USA-ban is) azok akarata érvényesül akik veszik a fáradtságot és el mennek szavazni. Vulgáraisabban fogalmazva, akik nem mennek el szavazni LE VANNAK SZARVA.

Úgytűnik a posztíró nincs tisztában azzal a ténnyel sem, hogy ebből a bizonyos 35% nem szavazóból nagyjából 30% a rendszerváltás óta EGYIK ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSON SEM VETT RÉSZT. Nem azért mert nem tudtak választani (20 év alatt azért volt kínálat rendesen), hanem mert abszolute nem érdekli őket az egész. Ezek az emberek inaktívak, birkák, akik elvárják hogy irányítsák őket (tökmindegy, ki). Soha a büdös életben nem fognak ezek földindulást okozni, mert önmaguk megszervezésére (vagy egyáltalán akarni valamit) LUSTÁK.

reader613 2010.04.13. 09:39:59

bazmeg, te nagyon hülye vagy.

Szerinted ha a közvéleménykutatók 1500 fős mintából meg tudják mondani az eredményt előre, akkor egy 5 millió fős minta vajon miért nem tekinthető reprezentatívnak?!

leülhetsz, mehetsz lottózni, az kb a hozzád hasonló "matematikai tudatlanok" ostobasági adója.

kicsi emma · http://www.ladiesfirstconsulting.hu 2010.04.13. 09:48:24

a te cikkedet meg úgy hívják, hogy olcsó demagógia

Vincs Eszter 2010.04.16. 03:25:12

A cikk logikus és pontos. A számok valósak. Engem is zavar amikor érvénytelen szavazásoknál - sok ilyen időközi volt! - pártok azt kommunikálják, hogy pl. 85%-ot ért el az első helyezett. Egyik ilyen választásnál magam is cikkíróhoz hasonlóan kiszámoltam, hogy az a 85% valójában 12,6% volt. Demokrácia egyik fontos eleme az, hogy minden taggal számol, tehát a szavazásra jogosultak 100%-ából indul ki. A szavazáson meg nem jelentek 1/3-ának is van véleménye és azokat nem lehet általánosítani, hogy nem érdekli semmi, lusták, ... Ugyanis a megjelentek 70%-ára is zömmel igazak lehetnek ezek a vádak. Tudatos és jól informált szavazó a 70%-nak is csak kb. 10%-a lehet, ugyanígy a nemszavazóknál is kb. 10% tudatosan nem megy el. Ez azt jelenti, hogy a szavazásra jogosultak csupán 20%-a tudatos a 80%-a lebutított, megvezethető és ami a szörnyű, hogy egyéni és nem közösségi érdekből megy el/nem megy szavazni.

Perillustris 2010.04.16. 08:22:18

@Vincs Eszter: "Demokrácia egyik fontos eleme az, hogy minden taggal számol"

Ez így is van, de most a szavazásról van szó, ahol csak az számít, aki elmegy szavazni.

Ha nem mész el a véradásra, nem leszel véradó, még akkor sem, ha néha vérzik az ujjad.