HTML

Ajánlott oldalak

PostaImre.com
Szeszak.hu
LakatosPal.hu

Felmérés

Dokumentumok

Archívum

Nemzeti gyásznap lesz Magyarországon a Lengyel államfő temetésének napja - mégsem baleset volt?

2010.04.11. 15:18 Nagyító

Kormányunk nemzeti gyásznappá nyilvánította a lengyel elnök temetésének napját, az időpont még nem ismert. A tragédiában 96-an vesztették életüket, az elnökkel utazott felesége Maria, valamint teljes stábja is, többek között Slawomir Skrzypek a lengyel Központi Bank kormányzója és Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes.

A tragédia különösen megrázó. Aleksander Kwasniewski, a volt elnök nyilatkozatában fogalmazta meg a következőket - "Az egy elátkozott hely. 1940-ben a háború előtti Lengyelország elitjét gyilkolták meg ott, most ott halt meg a Harmadik Köztársaság elitje."

Bizonyos források azonban a tragédiát nem egyszerű szerencsétlenségnek tartják. Mivel köd volt és szélcsend, a gép így 24 sávos leszállító navigációval kísérelte meg a leszállást, melynek toleranciája 0,5 méter. Leszállásnál a bevezető leszállító computer kommunikál a gép fedélzeti szoftverével, ezt a rendszert csak landolásnál aktiválják. A kormányzati gépek ezen felül külön ellenőrzésen mennek át, ami gyakorlatilag kizárja a spontán földnek csapódás lehetőségét, a kritikusan alacsony repülési magasságot. Mivel a bevezető leszállító computer és a fedélzeti szoftver közötti kommunikáció hibátlan volt, így a pilóta hamis adatokat láthatott a műszereken, amiből arra következtetnek, hogy a gép saját fedélzeti szoftverét még felszállás előtt átírták, ez pedig felveti a merénylet lehetőségét.

 

2 komment

Címkék: katasztrófa magyar nemzet lengyel gyász baleset barátság merénylet részvét repülőgép

A bejegyzés trackback címe:

https://koncmester.blog.hu/api/trackback/id/tr441912060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.13. 10:00:07

"Lech Walesa, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője, a volt elnök nyilatkozatában fogalmazta meg a következőket"

Ezt Aleksander Kwasniewski mondta (de legalább azt eltaláltad, hogy volt elnök).

Nagyító · http://koncmester.blog.hu 2010.04.13. 16:05:36

@Fedor: Javítottam is, köszi az észrevételt!
süti beállítások módosítása