HTML

Ajánlott oldalak

PostaImre.com
Szeszak.hu
LakatosPal.hu

Felmérés

Dokumentumok

Archívum

Izrael reakciója az azonosítatlan repülőgépekre

2010.03.31. 05:45 Nagyító

Idegen katonai repülőgépek közelítették meg kedden Izrael légterét, mire válaszul – említenem sem kell, hogy velünk ellentétben - azonnal riadóztatták a légierőt, és több vadászgépet küldtek Haifa városa fölé. Hamar kiderült azonban, hogy nem ellenséges gépekről van szó, így szinte azonnal vissza is fordultak a támaszpontra.

Van azonban az esetnek egy nagyon érdekes háttere, nem tartom valószínűnek, hogy hallott már a dologról, ezért szinte biztos vagyok benne, hogy elsőre – és úgy sejtem a továbbiakban is – enyhén szőrszálhasogató érzései lesznek.

Tudni kell, hogy az izraeliek hétfő este óta ünneplik a zsidó húsvétot, vallásuk ünnepein pedig fokozott katonai készültség van érvényben. Ezt az ünnepeik alatti készültséget pedig 1973-ban vezették be, amikor is Egyiptom és Szíria épp a legszentebb ünnepükön, az engesztelés napján indított támadást Izrael ellen. Mivel Magyarországon egyelőre egy keresztény országban élünk, így feltételezem nem mond Önnek sokat a zsidó vallás engesztelés ünnepe, ezért most alkothat egy előzetes képet a mentalitásukról, és erkölcsi értékrendjükről. Megjegyzem nem csak az én érdekem, hogy tudjon a következőkről, hanem az Öné is és minden Magyaré.

Az engesztelés napja (jom kippur) azzal kezdődik, hogy a zsidók természetesen ellátogatnak a zsinagógába. A szertartás kezdetén vallásuk iránti tiszteletüket és elszántságukat kifejezve a legelső és legszentebb imát állva mondják el, háromszor. Az ima neve Kol Nidre – érdekességképpen a nevét későbbre megjegyezheti, mikor majd a barátainak mesél erről – amely meghatározó szerepet tölt be erkölcsi és hitvilágukban a további egy évre nézve. Olyan ez tehát mint egy megújulás és emlékeztető a hitükre, évente egyszer ebben az imában ők Istennel kötnek egyezséget, egy meglehetősen sajátos módon. Lényege, hogy minden eskü, fogadalom vagy ígéret amit a következő 12 hónapban tesznek, érvénytelen lesz. Az ima szövege szerint pontosabban – „Az eskü ne legyen eskü, a fogadalom ne legyen fogadalom, az ígéret ne legyen ígéret.” Hitük szerint bármit ígérnek tehát, bármire esküdnek fel, bármire tesznek fogadalmat az semmis és érvénytelen, mintha meg sem történt volna. És ők ezt ismétlik el, háromszor egymás után, szó szerint és a szó szoros értelmében.

Legszentebb könyvük, a Talmud még hivatkozik is erre az imára, miszerint – „Bármikor teszel is egy fogadalmat, esküt, ígéretet, emlékezz a Kol Nidre imára, melyet elmondtál az engesztelés napján, és fel vagy mentve a teljesítésének kötelezettsége alól.”

Első körben ez az egyik legalapvetőbb „érdekessége” a zsidó vallásnak. És most, hogy már ezt tudja, belegondolt már abba, hogy vajon hány parlamenti képviselőnk lehet zsidó, vagy izraeli-magyar kettős állampolgárságú? Úgy érzem innentől már azt is sejti, miért annyira lényeges kérdés ez az Országunk Jövője szempontjából.

„Mennyire szabad bízni az ígéretükhöz való hűségükben? Annyira számíthatsz a lojalitásukra, amennyire a németek számíthattak 1916-ban.” – Benjamin H. Freedman, 1961 - Washington

Kiemelt hír:
Ha Ön már eldöntötte, hogy elmegy szavazni

És ha én ennek tudtában egyszer kisétálnék mondjuk a Kossuth-térre és kifejteném 10 percben a véleményemet, miszerint a zsidók befolyásának korlátot kellene szabni, és Magyarországon megtiltani az ilyen hitek és eszmék terjedését, akkor Ön nagy valószínűséggel a televízióban, újságokban, az interneten és a rádiókban azt hallgathatná hetekig, hogy - Egy újfasiszta zsidógyűlölő antiszemita szélsőségest gyűlöletbeszédért előzetes letartóztatásba helyeztek, akit gyorsított eljárásban fognak 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélni. És ezt nagy valószínűséggel akkor Ön még helyeselné is, mert ugye az antiszemita szélsőségesek a legveszélyesebbek ebben az Országban.

Jó reggelt Magyarország!

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország vallás németország izrael parlament zsidó képviselő napja rasszista fasiszta antiszemita vadászgép ellenséges kol nidre engesztelés

A bejegyzés trackback címe:

https://koncmester.blog.hu/api/trackback/id/tr901882875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.