HTML

Ajánlott oldalak

PostaImre.com
Szeszak.hu
LakatosPal.hu

Felmérés

Dokumentumok

Archívum

MSZP Szavazók részére!

2010.03.27. 22:39 Nagyító

A MSZP (Magyar Szocialista Párt) 1989. október 23-a után alakult meg. Október 23-án Szűrös Mátyás, az Országház erkélyéről kikiáltotta az MSZMP és a „Nemzeti Kerekasztal” megegyezése alapján a Magyar Köztársaságot, átverve a magyar népet, és rájuk sózva az 1949. évi XX-as törvényként beiktatott alkotmány „demokratikus diktatúrára” átírt 1989-es változatát. Az addigi MSZMP-s káderek részben MSZP-sek lettek. A kialakuló államvezetésben párttitkárok, KISZ titkárok nyüzsögtek, politikai oldaltól függetlenül.

Legfontosabb feladatként, pozícióosztozkodáson kívül, az óriási MSZMP vagyon átmentése szerepelt, ami már önmagában is a magyar nép becsapását jelentette, mivel a Kádár-rendszerben ez közvagyonként szerepelt, és még az előtt „privatizálták” az MSZP részére, mielőtt ezt az általuk később hozott törvények lehetővé tették volna! Az MSZP 1990-ben érthető okokból nem nyert választást, de a hatalmas pártvagyon kiárusításával gyorsan kialakult az MSZP-s újgazdagok köre! Nem csak újgazdagok, de a Kádár-rendszerből örökölt gazdagok is helyet foglaltak az MSZP háttérirányításában. Az Apró (Klein) familia az előző rendszerben is tekintélyes lopott holmit halmozott fel, mivel az MSZMP háttérirányításában korábban is kulcspozíciókat töltöttek be!

Kiemelt hír:
Ha Ön már eldöntötte, hogy elmegy szavazni


Az Antall-rezsim 1990-ben még út menti óriásplakátokon hirdette a régi rendszer „kedvezményezettjeinek”, és politikai bűnözőinek felelősségre vonását, de már tudták, hogy az MSZP és hátországát biztosító „párt arisztokrata gazdagok” rétege ezt nem fogja lehetővé tenni!

Ami ez után jött, egyet jelentett a sorozatos kormányzati szinten törvényesített gazdasági visszaélések sokaságának elindításával, a demokratikus jogszabályokba eldugottan beépített diktatórikus elemek megszavaztatásával, az állami vállatok és nagy szakszervezetek szétrobbantásával, a fűalatti privatizációkkal, melyek gyakorlatát később a banditizmus és maffia szintjére züllesztő Horn-kormány örökösként, a tökélyre fejlesztett! Pártjainkat „támogató” milliárdosaink jelentős hányada ekkor lopta össze vagyonának tekintélyes részét!

Némelyik erőszakkal, becsődöltetett cégekkel, privatizációs stiklikből, némelyek az ilyen stiklikhez kölcsönzött pénz uzsorakölcsönzésével, megint némelyek (olyanok főleg, akik a Kádár-rendszerben köztörvényes bűncselekményekért már álltak bíróság előtt is), közhivatalnokok megvesztegetésével szereztek óriási vagyonokat, és a legtöbben kormányhivatalnokok, önkormányzati dolgozók segítségével, de jelentősen besegített a korrupt banki szféra is. A vállalati vezetők is megszimatolták a munkabér visszatartási, anyagbeszerzési, átutalásjogi panamákat. Egyesek odáig süllyedtek, hogy "jó pénzért" becsődöltették saját cégüket, aláírva olyan szerződéseket, amelyek eredményeként milliárdos vagyonok kerültek néhányszáz millióért, vagy kevesebbért "elővételi jog érvényesítése" címszóval a "csődmegrendelő" kezébe esetleg "bankkonszolidációs” nulla árral is! Ezek a „megrendelők leggyakrabban az MSZP köreiből kerültek ki! MSZP-s szavazó barátainknak nem tűnt föl, hogy pl. Kapolyi László a magyar energiaszektoron kívül hogyan, és miből tehetett szert urali vállalatokra? Milliárdosaink 1%-a sincs, aki ne csalással, hatáskörrel való visszaélésekkel, uzsorával, adócsalással, hamisítással, megvesztegetéssel szerezte volna vagyonának induló milliárdjait! Gyurcsán Ferenc is ez időben kezdte felismerni a politikai hatalom megszerzéséből származó gazdasági mutyizáshoz szükséges kapcsolatrendszer jelentősségét. Antall-t a globálcionista Tom Lantos, és az MSZP mögött álló MSZMP-s, nem kifejezetten magyar érzelmű milliárdosok irányították. A FIDESZ-t Soros (Schwartz) György, az SZDSZ-t Izrael! Egy gazda, több néven, egy célért, az ország teljes kiárusításáért, idegenkézre játszásáért, eladósításáért, felszámolásáért!

1994-ben a gyanútlan és politikailag tapasztalatlan magyar állampolgárok jelentős része az MSZP-re szavazott, mert azt gondolta, visszajön a Kádár-rendszer létbiztonsága, rendje, jóléte! A Horn-Kuncze kormány alaposan rácáfolt erre. Miközben azt hitetették el az országgal, hogy az áremelkedésekre, az 1.-Ft-os privatizációkra azért van szükség, mert az ország még mindig a Kádár-rendszer adósságállományát nyögi, és az ország nem elég piacképes! Az 1 milliárd dollár hitelből visszafizettünk 16 milliárdot, és még maradt 20 milliárd adósság! Az uzsoraszerződés eszük ágában sem volt felmondani, pedig Lengyelországnak Antall idején elengedték! Az egykori III/III-as ügynöknek esze ágában sem volt ezt kezdeményezi, mert nem ezt a feladatot kapta gazdáitól!

Hornék sem a megtestesült Grál-lovagok voltak. A privatizációs csalásokon kívül az ország elhagyott, de őrzött orosz laktanyáinak olajtartályai kezdtek megtelni vám és ÁFA befizetés nélküli HTO-nak minősített gázolajjal. (A részleteket mindenki megtalálhatja Dr. Szeszák Gyula, volt Hajdú-Bihar Megyei Főügyész, vagy Lakatos Pál honlapján, de Posta Imre Olajos Akták című tényfeltáró könyvében is!)
A HTO árának a gázolajéval egy szintre hozásával a Horn-Kuncze alakulat hatalmas illegális jövedelemre tett szert, de Horn még villája építésére is megfejte a Posta Bankot 100 millióval.

A munkahelyek sorozatos felszámolása a főleg az alacsonyan kvalifikált munkavállalói réteget (mondjuk ki, a cigányokat) érintette legjobban. Horn, ciklusa vége felé, az etnikai fegyvert is bevetette! Ekkor jelentkeztek először a kormányszintű etnikai uszítások, melyeket Gyurcsány is alkalmazott később! Bevezették a „svéd” adórendszert, mert a privatizációból befolyó pénzek nem fedezték, a kivétet! Minden Parlamenti párt a neki kiutalt területen lopott, csalt, rabolt, rablóprivatizált! Bokros Lajos még ideológiát is gyártott hozzá, amiért ma is dicséretet vár! A patkányforradalmárok eszméit, más köntösben, hűen követik az unokák. Akik ma hatalmon vannak. Közéjük tartozik a „timföldesúr” is, akinek egyik, jelentősebb vagyonszerzését, az első milliárdokat így örökítette meg az archívum: „A vételár potom 46 millió forint volt, jóllehet a vevők, ezen felül vállalták, hogy megfizetik a fémipari kft. 50 millió forintos adósságát a Hungalu Rt.-nek”! Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága később megállapította, hogy a fémipari kft., a saját tőkéjéhez (tényleges vagyonához) - vagyis '95-ben 497,6 millió forinthoz - viszonyítva mindössze 9,2 százalékos árfolyamon lelt új gazdára. A Mosonmagyaróvári Timföld és Műkorund Kft.-t (Motim) 1995-ben vásárolta meg. A Motim Kft. új tulajdonosát, a Gyurcsány által szervezett konzorciumot egyfordulós, nyílt pályázaton „sikerült kiválasztania” a Szabó Pál vezette Hungalu igazgatóságának.

A Motim, az értékesítés évében 6,5 milliárd forintos árbevételt ért el, és 200 millió forintos nyereséget könyvelt el. A műkorundgyár üzleti alapú értékbecslése során 486 millió forintra értékelték le a cég vagyonát. A cég jegyzett tőkéje 1994-ben 1,1 milliárd forint, a saját tőkéje azonban csaknem kétmilliárd forint. Az Altus-GPS konzorcium a cég 90 százalékos üzletrészéért 705 millió forintot fizetett. A Motim privatizációjához a szükséges pénzt érdekes módon előbb a CIB Bank szolgáltatta volna Gyurcsányéknak, kiadva a vételár devizában meglévő fedezetéről a banki igazolást, majd miután a CIB kihátrált az üzletből, az akkor még állami tulajdonban lévő Magyar Hitelbank nyújtott hétszázmillió forintos kölcsönt a szocialistákhoz közel álló konzorciumnak. E bank elnöke, abban az időben pedig, Apró Piroska, Gyurcsány Ferenc anyósa, aki Horn Gyula kormányának idején a miniszterelnök kabinetfőnöke volt, az utolsó pártállami kormány, a Németh-kabinet külkereskedelmi miniszterhelyettese volt, és nem utolsósorban a "bolgár kapcsolat", Peter Dobrev felesége (Peter Dobrev Bulgáriát tartja kézben, miután az ottani elhíresült „becsületes” felvásárlásokból meggazdagodott).

Természetesen a Horn-kormány idején sem történt meg a Kádár-rendszerben nép –és nemzetellenes bűncselekményeket elkövetők elszámoltatása, mint ahogy a mai napig sem! A Belügyminisztérium elhárításának III-as ügyosztálya „dolgozói”, már amelyik még él, vagy nem hátulgombolósban szaladgál, nem lettek bíróság elé állítva, de az „ideiglenes” Alkotmánya sem lett véglegesítve népszavazással, vagy a Nemzetgyűlés által, bár a volt „szocialista” országok 1997-ig ezt Magyarország kivételével megtették!

A FIDESZ-kormány alatt meglehetősen sok kritika érte az elöregedett MSZP-s vezetést, ezért „vérfrissítésre” volt szükség! Ekkor tűntek fel az igazi „titánok”, mint pl. Zushlag János, vagy Mesterházy Attila, Arató Gergely stb. 2002-ben az MSZP jól megérdemelt csalással hatalomra jutott, bár érdekes módon eltűntek a szavazatösszesítő ívek! Megsemmisítették őket (még a felülvizsgálhatóságuk előtt)! Az MSZP-nek nem telt „erős” emberre, de nem csak ezért esett a választás Medgyessy Péterre, hanem azért, mert az Inter Európa Bank igazgatóságának elnöke és az Atlasz Biztosító Rt. Alelnökeként, megfelelő pénzügyi tapasztalatokkal rendelkezett az ország további kifosztásához, de ekkor a szálakat már az Apró-klán, Gyurcsány Ferencen keresztül mozgatta, aki sportminiszterként maga alá gyűjtötte fiatal rablóbandáját. Deutsch Tamás, és társulata mintájára pályázati pénzekből egészítették ki a hiányos pártkasszát, és saját zsebpénzüket, amiből 70 millióval megbuktak később, de ez csak a jéghegy csúcsaként szerepel.

Gyurcsány üzlettársa az SZDSZ gazdasági holdudvarához tartozó Virág Attila. A Gyurcsány-cégbirodalom egyik értékes darabját, a Perfekt Rt.-t éppen Medgyessy pénzügyminisztersége idején privatizálta a Gyurcsány-Virág páros. E cég azután nagy titkok tudója lett az SZDSZ székház ügyleténél. A Perfekt Rt. ugyanis, az SZDSZ-es vezetés alatt álló zuglói önkormányzat költségvetésének auditora volt, amikor, minő véletlen, alacsony áron eladták az SZDSZ-es pártcégnek a kerület Gizella utcai egyik értékes villáját, elorozva ezzel az eredeti, kárpótlásra jogosult volt tulajdonos, egy politikai okokból a recski munkatábort megjárt egykori elítélt elővásárlási jogát. (Gyurcsány rokoni körének, a mentoraként szereplő Apró-klánnak az ilyen ügyletben volt már tapasztalata, hiszen a Szemlőhegyi villát, még az öreg Apró korában, egy zsidó ember jogos tulajdonát, „törvényesen” maguknak utalták ki.)
Ugyanez a Perfekt értékelte fel a Mérleg utcai volt SZDSZ-székházat is, mielőtt bevitték volna a párt cégébe, amelynek jogutódja azután Zugló önkormányzatától potom áron szerezte meg a „Gizi”-nek becézett pártközpontot. (Virág Attila - az SZDSZ által delegált - tagja volt az ÁPV Rt. igazgatóságának, amikor az állami vagyonkezelő szervezet külső tanácsadót alkalmazott az önkormányzatoknak járó törvényes jussról való törvénytelen alkudozáshoz)

A Medgyessy miniszterelnöki jelöltségét annak idején nagy erővel támogató Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Consulting Kft. és a Medgyessy Tanácsadó Kft. - sanyarú ellenzékben töltött időben, az Orbán-kormány alatt - közösen pályázta meg a szocialista Toller László vezette pécsi önkormányzat átvilágításáról szóló tanácsadói pályázatot. No és, ki lett a győztes? „Természetesen” az Altus-Medgyessy páros. Törvényessé vált tehát a pécsi kaszálás is. A Gyurcsány tulajdonában lévő, többmilliárdos vagyonú Altus cégbirodalom gerincét a Horn-kormány idején a Hungalu vállalatcsoportból privatizált cégek alkották.
Emlékeztetőül: az Altus Rt. első szerzeménye a Hungalu Rt.-től - az ÁPV Rt. engedélyével – 1995. októberében vásárolt Balassagyarmati Fémipari Kft. 90 százalékos üzletrésze volt.

A Hungalu Rt. vezérigazgatója akkor Szabó Pál későbbi ÁPV-s vezető volt, aki aztán a Magyar Posta Rt. vezérigazgatói posztját érdemelte ki, majd a Gyurcsány kormány egyik minisztere lett, de a Posta kerékpár vásárlási pályázatába bele is bukott (bár a hivatalos indok egészen más volt).
Az állami vagyonkezelő jóváhagyó határozatát pedig Kocsis István akkori vezérigazgató-helyettes írta alá, aki a Paksi Atomerőmű Rt. élén „jeleskedett”, utána a Magyar Villamosipari Művek (MVM) vezetője lett, jelenleg pedig a BKV vezérigazgatói posztját tölti be. Ha megnéznénk a többi vagyontárgy megszerzésének körülményeit is, vélhetőleg, más, de a haveri körhöz tartozó egyéb összefonódásokra is rálelnék. Így néz ki tehát, a tiszta kezű Gyurcsány, még tisztább vagyonszerzése. A miniszterelnöki szék, ezt követően, csupán egy kis Apró kaland volt a nagy kombinátor életében.

S hogy még hány cégben forgott a Gyurcsány név? (Sorolom, bár nem vagyok benne biztos, hogy mindegyikre rátaláltam.)
Altus Rt., ROTAB Kereskedelmi Kft., ALDO Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft., Magyaróvári Timföld és Műkorund Kft., illetve jogutóda a MOTIM Rt., Gép- és Felvonószerelő Vállalat, majd Gép- és Technológiaszerelő Rt., végül ARK Vagyonkezelő Rt., Béta-Roll Hengergumizó Rt., Tisza Műtalp- és Gumigyártó Kft., Acélkar Kft., Dunántúl Termékenység Egyesülés, EMO-WIND Kft., M-Automatika Kft., MOTIM Műkorund Kft., MOTIM-Kádkő Kft., MOGÉPSZER Kft., MESZ Kft., MAVIKA Kft., ACCES V. Vagyonkezelő Kft., DÉTELL Szolgáltató Kft., GPS Vagyonkezelő és Gazdasági Tanácsadó Kft., Balassagyarmati Fémipari Kft., Fönícia Kereskedelmi Kft., Fittelina Ingatlanbefektetési és -hasznosító Kft., FORTUS Rt., ROE Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., SZÍV-ŐR Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Perfekt Rt., Bakonyi Bauxitbánya Kft., BAUXIT Bányavagyonkezelő Kft., Nomentana Kft., Agóra Marketing Tanácsadó Kft., Altus Consulting Gazdasági Tanácsadó Kft., Altus Luxemburg S.A.H., PARTAGAS MANAGEMENT Kft., PERTIA Könyvvizsgáló Rt., PERFEKT-Akadémia Oktatási és Szolgáltató Kht., ÁRKÁDIA-HOTELS Üdültetési Kft., Enviroinvest Kft., Hír-Rádió Kft., M.A.B . Ingatlanhasznosító Kft., TMI Kft., LBS ECONET Rt., Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft., Perfekt Karrier Kft., Bajalog Kft., Első Magyar Timföldipari Kft., GER-COM Kft., MOTIM-KERLANE Kft., MOTIM Alumíniumszulfát Kft., Balassagyarmati Fémipari Rt. vezető tisztség betöltése a múltban (felügyelő bizottsági tagság), NSZ 1999 Lapkiadó Rt., Hidrotechnika Rt., Sárvári Mezőgazdasági Rt., Vasiterv Tervező Rt., MOGÜRT Rt.

2004-re már szükségtelenné vált Medgyessy, amúgy is lassan haladt az ország eladósítása, és még akadt fosztogatni, tönkretenni való is! Érdemei elismerése mellett Medgyessy végkielégítésben részesült!
A cégnyilvántartása szerinti 7/70. sorszám alatti „8621 Zamárdi Kilátó utca 3509, 3512. hrsz. ép.” jelölésű ingatlanból a Siófoki Földhivatal bejegyzése szerint a zamárdi 3509. hrsz. alatti ingatlanból előbb 42.533/2005. 08. 01. számú földhivatali határozattal megosztással öt ingatlant hoztak létre, majd az így létrejött Zamárdi 3509/4. hrsz. alatti 1550 m2 területű ingatlannál 18 nappal később – 2005. 08. 19-én – ugyanazon a napon háromszor is tulajdonosváltozás történt a földhivatali bejegyzések szerint. Az SCD Group Management Kft tulajdonjogát törölték és a Tomcsányi Tamás Ügyvédi Iroda tulajdonjog átadás vételi jogcímén bejegyezték és végül Tomcsányi Tamás Ügyvédi Iroda tulajdonjogát törölték és adásvétel jogcímén Dr. Medgyessy Péter és Dr. Medgyessyné Csaplár Katalin tulajdonjogát jegyezték be.

Gyurcsány „öszödi beszédében” jelzett, „az utóbbi másfél évben nem csináltunk semmit” időszak következett”! Az ország gyorsan csúszott a lezsírozott lejtőn lefelé! Ebben jelentős részt vállalt a „tétlen” kormányzat, az Izraeli menekültek befogadásáról aláírt egyezmény és David Admon izraeli nagykövet, izraeli felvásárlásokat elősegítő tevékenysége mellett, melyben a nagykövet fia, Yedioth Admon is részt vett, ország-árverési helyszínné változtatva az izraeli nagykövetséget. David Admont 2007-ben visszarendelték, és ellene, hogy neve legyen a gyereknek, a Nemzetközi Bűnügyek Osztálya és az izraeli rendőrség is eljárást indított, de annak ellenére, hogy a Magyarországon a kormánykörökkel közösen elkövetett privatizációs és nagyberuházásokat érintő bűncselekményeikről, még a Haaretz izraeli lap is beszámolt, idáig nem történt semmi!

Várhatóan nem is fog, mert ki az a hülye, aki szánt szándékkal megharapja a saját ujját? Amíg 2005 nyarán Orbán Izraelben árulta a hazát, Gyurcsány, Kóka és még 180 nagyvállalkozó Indonéziában fektetett be, az ottani sajtó szerint 4 milliárd dollárt, és később Veress János sem akart elszámolni 500 milliárd forinttal, pedig nagyon szépen, sőt csúnyás is kérték erre. Az akkori árfolyamon 880 milliárd és a Veress által elsíbolt 500 milliárd, éppen kiadja a 2005-ös elszámolás hiányát, és amely elszámolást az EU is visszadobott 2006 elején! Természetes, hogy a 2006-os választások előtt Gyurcsány és Veress, nem kívánta feltárni a választók előtt, hogy „másfél évig nem csináltunk semmit”! Veress több médiában is azzal indokolta, hogy nem akarja befolyásolni a választások eredményét, a 2005-ös elszámolás nyilvánosságra hozatalával. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Veres János pénzügyminiszter, a választások előtt több médiában is kijelentették, hogy nem hozzák nyilvánosságra a költségvetés állapotát és a munkanélküli helyzet alakulását (amikre a KSH rendelkezései is kötelezik), ezzel a választási csalás és a választás megtévesztéssel történő befolyásolásának bűntettét követték el. A 32/1992. (V. 29.) AB határozat indoklása szerint és a Btk. 177/B. § (1) bekezdésének mind a), mind b) pontjában nevesíti a tényállást: (Btk 211. szakaszának e) pontja bűncselekményként határozza meg a választás során megtévesztéssel történő befolyásolást).

A 2006-os elcsalt, és többszörösen törvénysértő választások után az „öszödi beszéddel” hergelték fel az országot. Sokan azt gondolják, hogy véletlenül szivárgott ki, de nem lehet véletlennek nevezni, amikor a mindkét hatalomra törő nagypárt vezetője idegen hatalmakkal paktált, megelőzve és eltervezve az eseményeket. Orbán Izraelnek, Gyurcsány Putyinnak ígért kiemelt befolyást, ami 2008. október 23.-án jelentős számú felbérelt provokátor segítségével véres rendőri megtorlásba torkolt a tüntetéseken. Orbán elvonult páncélautóján, magára hagyva híveit, mert „nem volt úgy öltözve”, amíg Gyurcsány személyesen vezényelte le Gergényi (R…nn) Péter irányította pusztításokat!

Ennek ellenére Orbánnak nem lett Izrael által 2005 nyarán beígért miniszterelnöksége, és Gyurcsánynak sem sikerült Putyin kölcsönhadseregével a kirobbantandó polgárháborút levernie és hadiállapotot kihirdetnie. 2007. februárjában azért újabb egyezség született Izraellel, majd elkezdődött a kiszivárogtatott visszaélések „felgöngyölítésével” az MSZP-SZDSZ tábor átterelése a FIDESZ alá! Közben nem illik megfeledkezni a háromszoros áron készült autópályákról, a havi 1 milliárd dolláros hitelfelvételekről, a spanyolok által 96 milliárdért elkészíthető 4-es metró, ma 6-szoros árnál tartó beruházásairól, és az ország további kifosztásáról sem! 2007. december 17-én aláírták a Lisszaboni Szerződést, és előtte egy hónappal, a Velsenit is (amiről nem beszéltek, mert az EU csendőrség hivatalos felállítását fogadta el)! Mivel Magyarországnak a mai napig nem szűnt meg az 1944-es Alkotmánya, a szovjet kényszer hatása alatt ránk erőszakolt 1949. évi XX-as törvény, senki által meg nem szavazott, 1989-es adaptációja alapján rendelkezett a nevünkben egy olyan Parlament, amelyiknek nem volt, és nincs illetékessége, joga dönteni! Természetesen azon kívül, hogy a 2006-os választást is csalással „nyerték” meg az aláírók, Gyurcsány Ferenc és Ficó kedvence, Göncz Kinga!

2008. februárjában Gyurcsány kinevezte Draskovics Tibort belügyminiszternek, ezzel kezdetét vették a romák elleni támadások és gyilkosságok. Amíg a nagy nyilvánosságot kapott „öszödi beszéddel” minden média óriási vehemenciával foglalkozott, sokaknak egyáltalán nem tűnt fel, hogy bizonyos híreket agyonhallgatnak! Ilyen volt 2009. októberéig a romák által elkövetett bűncselekmények takargatása, az ilyen tartalmú híradások tiltása, és pl. a Magyarok Szövetségének bösztörpusztai monumentális találkozója, mely egyetlen országos médiában sem kapott nyilvánosságot!

2008. nyarára felderítetlen roma gyilkosságok vették kezdetüket. Az MSZP-SZDSZ-MDF heti rendszerességgel tartott rasszizmus és természetesen antiszemitizmus elleni tüntetéseket! Az országban egyre nagyobb számú romák által elkövetett gyilkosságokról viszont elvétve, vagy egyáltalán nem írtak a médiák. 2009 elején Gyurcsány eldöntötte, hogy a Parlamentnek le kell őt mondatnia, majd kínos színjáték közepette a fél ország felkérése, és visszautasítása után az elején erre kijelölt személy, Bajnai Gordont ültették a miniszterelnöki székbe, aki maga is több bűncselekményben társtettes. Néhány kapcsolódó ügylet csak, hogy ne Gyurcsány legyen az egyetlen vádlott: „Négy éve az informatikai cégbe 2,2 milliárd forintért szállt be tulajdonosként a Bajnai Gordon vezette Wallis egyik leánycége. Röviddel később a vállalkozás már ciprusi cégek tulajdonában volt, év végén, pedig már túl is adtak rajta 5,1 milliárd forintért. A Dataplex értéke feltételezhetően azért nőtt hirtelen ilyen mértékben, mert több, a Kóka János vezette Gazdasági Minisztériumhoz tartozó vállalat jelezte, hogy szerződést kötne velük. Célpont című műsorunknak egyébként Lepp Gyula, Kóka sógora elismerte, hogy a Dataplex mögött feltűnt egyik társaság tulajdonosa ő volt, a másiké, pedig a Wallis „ . Vagy a Hajdúbét ügyek, „Bezárt és nem fizet az Interfruct”, és hogy a Kossuth Holding Válságkezelő Zrt. –nek és az Interfructnak, valamint az SCD -nek, azonos off-shore cég a tulajdonosa, és a libatenyésztők módszeres tönkretétele, aminek eredményeként több öngyilkosság is történt. Maga a hatalomátadás is törvénytelen módon lett kivitelezve, mert Gyurcsány Ferenc szándéka szerint hozott 2009. április 14-i országgyűlési határozat a törvényesség, a jogállamiság követelményének nem felel meg, és ezért az Alkotmány 2. § 1. bek-be ütköző.

„Az Alkotmány 33/A § b. pontja – Kormány megbízatása megszűnésének körében két esetre utal: egyrészt a miniszterelnök, másrészt a Kormány lemondására. Az Alkotmány a miniszterelnök lemondásához nem kapcsol semmilyen feltételt.”
„A lemondott miniszterelnökkel szemben, aki az Alkotmány erejénél fogva ügyvezető miniszterelnöki státuszba került, bizalmatlansági indítvány benyújtása az Alkotmányból következően fogalmilag kizárt.”

Az MSZP összes bűncselekményekben érintett volt és jelenlegi tagját nem érdemes felsorolni, mert a lista igen hosszú! Nem ritka a hazaárulás és népellenes bűncselekmények elkövetése sem, ami nem évül el, ahogy az 1989 előtt elkövetett ilyen irányú bűncselekmények sem!

2009. augusztus 21-én elfogták a romagyilkosságok feltételezett tetteseit. Azért a feltételezettek, mert nem sokkal utána egy feljelentés is befutott a tényleges elkövetők személyét illetően, amit egy roma vezető is megerősített, de ebben az irányban nem indult rendőrségi eljárás, viszont kútba esett Draskovics és Gyurcsány roma-magyar polgárháborús terve. Az ország, de főleg a romák többsége kormányprovokációra gyanakodott (jogosan)!
A 2002 óta „folyamatosan kormányt buktató” FIDESZ 2009. október 11-én „óriási rendszerváltó” önkormányzati tüntetést szervezett, ami még az erőszakkal odaráncigált FIDESZ-es vezetésű önkormányzatok dolgozóival is alig 2000 főt számlált. Jobban csak a másnapon szervezett „roma vonulás” sült fel, mert érdektelenség híján, a várt atrocitások elmaradtak! 2009. október 31-én, Európa nemzeteit a korábbi Alkotmányos nemzeti jogaikban korlátozó Lisszaboni Szerződés az utolsó tagállamból is kierőszakolva aláírásra került, érvényben hagyva a nemzetközi emberi jogokat is sértő, a felvidéki magyarságot megbélyegző, és kollektív felelősséggel vádoló Benes –dekrétumokkal együtt!

Köszönhetően egygazdájú, de több néven futó, idegenszívű parlamenti pártjainknak (sorrendben: MDF, MSZP-SZDSZ, FIDESZ-FKGP, MSZP-SZDSZ), sikerült megosztani az országot, hogy a Kádár-rendszer alatt megtöltött malacperselyt ország-kufárjaink 1989-ben széttörhessék, maguk és megbízóik között szétosszák, miközben 20 éven keresztül becsapták, félre tájékoztatták, meglopták, kiárusították, fiktíven eladósították, és elárulták Magyarország lakosságát! A felhatalmazás nélküli politikus bűnözők hazaárulási tevékenysége jelenleg is folyamatban, van! A Lisszaboni Szerződéssel hatáskörétől megfosztott „Magyar Parlament” intézkedési jogkör nélküli tevékenysége egy súlytalan választással sem fog megváltozni! A földmoratóriumot jelenleg is kijátsszák, Magyarországon idegenek uralkodnak!
Szavazzon az MSZP-re, Mesterházyra, és gondoljon arra, hogy volt egy ország, amit felszámoltak a nemzetet megosztó pártjaik!

(De itt egy kis kedvcsináló is!)

A Gyurcsány Dobrev olajfestményes kép Indonéziában

"Többek között egy megjegyzés: Te láttál erről a magyar hírportálokon, újságokban, tévében bármiféle információt? Mert Indonéziában újságok írtak Dobrevék magánbefektetéseiről"

Rokonok

Hát igen, valóban nem láttam - még a Fidesz honlapján sem. De biztos nem tudnak róla - akarom mondani nem akarnak tudni róla. Mert Viktorunk megmondta, hogy nem lesz számonkérés - mert az demokráciában nem szokás!

Bizonyítsa valaki az ellenkezőjét!

Hány volt mszmp-st állított fel a székéből a Fidesz 1998-ban?

Valószínűleg egyet sem, De Miép-es Hegedűs Lóránt püspök urat leváltatta, utódja megtiltotta a politizálást a papoknak, ezzel szét is verte a Miépet. Innen egyenes út vezetett Gyurcsányhoz és Dobrev Klárához.

Ma a Jobbikot próbálja fölszalámizni a Fidesz.

Vajon melyik erő fog ebből győztesen kikerülni?

Lehet, hogy ismét Gyurcsány Ferke Klára asszonnyal az oldalán?

Sziasztok adófizetők!

Kínával kapcsolatban az a lényeg, hogy Gyurcsány tavaly decemberben a számos díszvendég egyikeként részt vett a Shenzhen városában megrendezett China Hi-Tech Fair (CHTF) című kiállításon. A lényeg itt is a vagyonkimentés volt. De egyelőre mazsolázzatok el ezen a kis szösszeneten!:

Indonéziai emberünk

Gyurcsány Ferenc nem egy személy, hanem egy entitás része, ennek megfelelően is működik.
Gyurcsány Ferenc természetesen számol azzal, hogy a magyarországi működése nem tarthat örökké. Tisztában van azzal, hogyha politikai hatalmát elveszíti, akkor a vagyonát is elkobozhatják, nehéz idők várhatnak rá. Ezért vagyonát több Európától távoli helyre menekíti. Ezek közül az egyik legjelentősebb Indonézia. Indonéziában a mögötte álló Apró-Dobrev család régi szocialista kapcsolatai vannak a segítségére.
Magyarország Indonézia legnagyobb befektetői között van nyilvántartva, megelőzve például számos nagyobb európai államot. Valójában nem Magyarország fektet Indonéziába, csak Gyurcsány Ferenc és a mögötte álló későszocialista, családi alapú hatalom. Indonéziában a régi szocialista vezetőknek kijáró olajfestményes fogadtatásban részesül. De nem Gyurcsány Ferencet üdvözli a szöveg, hanem feleségét Dobrev Klárát, rámutatva az ügy valódi gyökereire /hiszen itt a Dobrev-családot ismerik igazán/.

Az üzlet évek óta épül Indonéziában, folyik a vagyonmenekítés. Egy olyan államban, ahonnan semmilyen magyar kormány nem hozhatja azt majd vissza. Ahol mindig lesznek régi jóbarátok.

A befektetés nem meglepő módon az energetikai szektorban történik Indonéziában.

A Garvox Enterprises offshore megvásárol Dél-Sumatran egy szénbánya vidéket Banyuasin
térségében 6 milliárd tonna szénkészlettel, a szenet vasúton, közúton eljuttatják az erőműbe, ahol áramot állítanak elő (4 ezer Mwatt), amit eladnak Indonéziának, a maradék szenet Bagan Siapi-Api-i kikötőig juttatják és eladják a szabadpiacon Indonéziának és környékének.

Az üzlet élvezi a Dél-Sumatrai katonai kormányzó támogatását is. A befektetés nagysága 2006-ban 300 Millio Euro, melyet újabb kihelyezések követnek. Az indonéz vezetőknek javasolt teljes tervezett befektetési érték 4 Milliárd Dollár. A kihelyezett összeg 1 Milliárd Dollár.

A Garvox céget hivatalosan Kern József vállalja fel, aki egykori tulajdonosa a boldogtalan Hospinvest-csoportnak, mely kórházprivatizációval foglakozik. Számos magyar egészségügyi vállalkozás jelenlegi tulajdonosa (Diagon-csoport). Időnként keményen lép fel üzleti ellenfeleivel szemben.

Forrás: postaimre.com

2 komment

Címkék: mszp izrael ferenc zsidó medgyessy péter szavazók gordon bajnai részére gyorcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://koncmester.blog.hu/api/trackback/id/tr461873903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azimut2 2010.04.08. 13:50:22

Hatényleg érdekel az ország sorsa érvénytelenül szavazol (kettő, vagy több jelöléssel laponként !)
További részletek: "Aktív Rezisztencia" Interneten, vagy ezen a linken: feherhollo.hass.hu/index.php

Nagyító · http://koncmester.blog.hu 2010.04.08. 18:19:34

@azimut2: Ezzel az a baj, hogy ha 50%+1 ember nem szavaz érvénytelenül, akkor ők döntöttek helyetted. Másrészt viszont megéri részt venni talán az utolsó választáson, lesz mit mesélni később.:)